te miért iszol? oké, vettem: te nem. 

én iszom. alkoholt. elmondom, miért. több okból. jutalmazom magam. mámorral. szorongást oldok. elkapcsolok – mint a távirányítón, mikor szar a műsor. és átkeretezem a problémát. vagyis nem. ez nem így igaz. a probléma dimenziói mámoros állapotban csökkenek. vagyis az érzelmi küszöböm olyan magasra állítom, hogy a probléma nem képes átlépni. nem engedem be. érted. 

de van olyan is, hogy a mámor kurva jó társaság – és jól érzem magam mámoros állapotú önmagam társaságában. nagyjából ezért, asszem. iszom. 

miért cigizel? én szívom. és füstölök. az igazi függőség, amikor nem tudom, hogy miért, de dühbe kergülök attól, hogy elfogyott… pont most. bassza meg. de, jutalomnak élem meg, amikor kívánom, és éppen van, és letüdőzhetem, kifujhatom. és semmiért nem cserélném el ezt a fenséges érzést. 

miért eszel? sokat, úgy értem. én, igen. akkor is, amikor nem eszek. mostanában például 16 órát koplalok a 24-ből, a maradék 8-ban kétszer, alig 1000 kalóriát. számolom, ugyanis. hogy ne egyek sokat. és mégis sokat eszem, amikor ténylegesen semmit sem eszek. folyton eszek. ízek, zamatok, kulináris csodák járnak a fejemben. és degeszre eszem magam. mert ez jutalom nekem. 

nemrég csacsogta csinos fogorvosom: “teszünk egy ideiglenes fogsorocskát (sic!) ameddig elkészül a körhidacska, hogy tudjon Brassai úr enni, mert mégis az életben a legfontosabb, hogy tudjunk enni!” nem. és tekintete vidáman nevetett. 

nem. nem igaz. a kajálás, zabálás, nassolás, majszolás is önjutalmazás. 

és megannyi más függőségem is van. és jutalom is. olykor felmerül bennem, hogy valami nincs rendben. mert nem tudom magát az életet jutalomként felfogni. sic! folyton jutalmazom magam amiatt, hogy élek. mámorral, élményekkel, társasági élettel, sikerekkel, teljesítménnyel, elismeréssel, és terápiázott önértékeléssel. 

minap Sepsiszentgyörgyön főterén figyeltem egy zsonglőrt. tett egy ajánlatot: mi lenne, ha akkor tapsolnátok, amikor elvétem a mutatványt? a közönség nem vette a lapot. tán, nem értették. pedig, boldog lehetne a világ, ha mindenki akkor kapna egy rendes tapsot, amikor nem sikerül tökéletesnek lenni. 

megint Jézus. azt mondja: “legyetek tökéletesek, amiképpen a ti mennyei Atyátok is az”. elsőre ennyi: legyél tökéletes. sic! 

másodikra… ismerd meg előbb az Atyád, és legyél olyan mint ő. nem úgy látjátok, hogy emberi mércével a Teremtő esendő?