tegnap, végre viszontláttuk a napkorongot. órákon át bolyongtunk Rékával a sudár fák által szálazott meleg fényben, a lombjait vedlett hótlan, de sáros téli erdőben. és a szegélyező réteken, tisztásokon, legelőkön. a hosszúra nyúlt szürkeség után felér egy orgazmussal. 

vasárnap van, december 22. néhány nap múlva karácsony. most még advent. láttuk a Facebookon, hogy milyen sokan gyújtották meg a negyedik gyertyát is a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb örökzöldből font koszorúkon. tényleg, sok szép kreáció! fény a gyertyában: az örök világosság. a fenyő pedig örökzöld. isten. 

a város közeli Csereerdőben messziről ugyan, de hallani lehetett az irdatlan sűrűségű autós forgalmat, az “adventi” agglomeráció zaját. nem nehéz elképzelni, ahogy sok-sok karácsonyra készülő ember igyekszik kellően előkészülni. sokan templomokban hangolódnak, mások nagyáruházakban. hosszú sorokban várakoznak autók az önkiszolgáló mosodák előtt. leginkább ezen mosolygok. hát nem édesek?

az erdőben senkivel sem találkoztunk. nem baj, nyilván. még élveztük is a napkoronggal töltött erotikus órák intimitását. 

a keresztény kultúrtörténet kezdettől fogva megalkuvás egy hatalmas képtelenséggel. szerintem. a szűztől való fogantatásra gondolok. próbálom megérteni – nem a csodát! – a megalkuvást. 

az első megalkuvó József volt. emberből és férfiból volt. ennyi elég, hogy empatizálhassunk vele. 

– mondani akarok valamit – tördeli kezeit a nő. 

a férfi leül, mert érzi, hogy valami rossz következik. ez ádámtól és évától kezdve így van. 

– mégis, hogy? – kérdezi a férfi. 

és teljesen maga alatt van. mert tisztában van azzal, hogy két lehetséges lépése maradt: törvénykövetőként feladja a nőt, vagy felbontja az elkezdett házasságot. ezzel némileg tisztázza magát, és sorsára bízva, meg az esetleges véletlen szerencsére, ad még egy esélyt a nőnek is túlélni az égbekiáltó házasságtörés bűnét. ugyanis a nő ezek után azzal védekezhet, hogy megerőszakolták. hogy önhibáján kívül esett bűnbe. és még sokáig magyarázkodhat. a harmadik opció eszébe sem jut. merthogy jogilag nincs. főleg nem úgy, hogy ő fedhetetlen maradjon. 

– nem tudom… – és a nő keservesen könnyezik. 

a férfi nem bír egy fedél alatt maradni a nővel. ez is annyira emberi. birtokolni egy házastársat. emberi. az egó sérülésének elviselhetetlenségét megélni. ilyenkor menekül az ember. agresszióba. az empátia kizárt alternatíva. 

József, tépelődve, későre alszik el, de arra a döntésre jutott, hogy nem áll bosszút a nőn. hanem kudarcába beletörődve, elengedi. 

aztán álmodik. és az álom a tudatalatti rétegekbe kényszerített érzéseink – többnyire vágyaink és szorongásaink – mozivászna. a film pedig azt mutatja, amit tudatosan nem merünk felvállalni. józsef álom-mozijából az derül ki, hogy fél megélni a felszarvazás kudarcát. az egó veszteségét. és, hogy nagyon szeretné, ha ez a tragédia meg sem történt volna. a “meg sem történt” pedig maga a csoda. úgyhogy, kijelentést kap: arája a kiválasztott, aki kihordja méhében a messiást – azt, aki megváltja bűneiből az emberiséget. 

annyira szorong, és annyira vágyik a trauma feloldására, hogy elfogadja a képtelenséget: nőjében szűzen fogant a magzat. ő az első, aki ezt a képtelenséget elfogadja. 

a fiú, ahogy cseperedik, rendkívül érdekes dolgokat mond és tesz. és meghatározza a következő két, és ki tudja még hány hátralévő évezredet. 

blaszfémia? ha elhiszed: az – ha nem hiszed: nem az. mindaz, ami a történelem ezt követő időszakában történt, és mindaz, ami történik a jelenben, kvázi ennek a feszültségnek a drámája. hiszed vagy sem. annyira képtelenség, hogy nem lehet másképpen ráközelíteni, csakis a hit vagy hitetlenség optikájával. 

magam sem tudom, hogy miként is van ez. de tudom, hogy az elmúlt kétezer évet a keresztény kultúra által átitatott történelmi térben, teljesen meghatározta. ott volt, ott van az alapkérdés: elfogadod vagy sem, a képtelenséget.

átkeretezve az látszik, hogy józsef traumafeldolgozása egy harmadik lehetőség: teret enged vágyának, hogy a feltételezett bűn – mária félrelépése vagy szexuális sérülése – nem történt meg. a tisztaság-vágy felszabadulása ez az üdvtörténeti pillanat. 

sok évmilliós története múltán sem tud lemondani az ember arról a tudatalattiba fojtott vágyáról: a tisztaságról, szépségről, szeretetről. 

ó a töltött káposzta is. meg a wellness is. pláné a családi körben páráló forralt bor. meg az ajándékcsomagok. és a karácsonyi kantáták. minden. de, a legjobb, az a vágy, hogy legyen végre megváltója az emberiségnek, az embernek. 

“mint nagy kalap borult reám a kék ég, 
és hű barátom egy akadt: a köd. 
rakott tálak között kivert az éhség 
s halálra fáztam rőt kályhák előtt. 
amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, 
s szájam széléig áradt már a sár, 
utam mellett a rózsák elpusztultak 
s leheletemtől megfakult a nyár, 
csodálom szinte már a napvilágot, 
hogy néha még rongyos vállamra süt, 
én, ki megjártam mind a hat világot, 
megáldva és leköpve mindenütt.” 
(villon-faludy)