játékszalonba leginkább férfiak járnak, asszem. ezen a fotón mégis hölgyek kezében a dákó.

körmönfont vizuális kommunikáció. olyan pasikra helyezi a célkeresztet, akiknek nem jött össze. eddig. másként. természetesen. romantikusan.

a vakablak tabula rasa a hívő keresztény graffitisnek. megelőlegezem: jó fej. egy EQ deficites valóságban a csajok között helye van Jézusnak is.

eddig állókép. bágyadt csendélet, mint a Bethesda tavának kisimult víztükre mielőtt az Úr angyala felkavarja. itt kezdődik a történet.

a hívő után jön egy másik „graffitis” aki egészen mást gondol erről az egészről. fekete festékszóróval keresztülhúzza.

akár az Úr angyala is lehetne. nem a játékszalont asszociálom a Bethesda tavával. hanem a szellemi teret, ahol a csajok a posztereken kimerevednek kezükben dákóval, szemükben kísértő erotikus vággyal. Jézusnak is marad egy vakablak. szeretetéről bíztatja a jámbor járókelőt.

honnan támadhatott a reakciós festékszórós dühe?

dramatizálom. tán erre gondolt: “nem, vaze’, ez kvára nem igaz – a sarlatán anyátokat…!” mármint, hogy Jézus szeret. ő így gondolja. és ez egy szar gondolat. hogy még Ő sem.

hagyjuk most a blaszfémiát kiáltó puritán érzékenységet. mert, így nem lesz történet. csak szar végkifejlet. sivár csend.

hadd kavarodjon fel a gyógyító tó vize… fussunk neki mégegyszer: mi lehet a merénylő fekete festékszórós története? ki van az X mögött?!