noét az özönvíz után arra biztatja isten, hogy szóródjanak szét és népesítsék be a földet. ők meghőkölnek. ellenkező álláspontot fogalmaznak meg: ne szórodjunk, maradjunk együtt, alkossunk valami olyan monumentálisat, ami hozzánk köthető és jelentést ad nekünk, nevet szerez számunkra. így születik meg az égig érő torony terve. a megvalósításban nem gátolja őket a fennvaló. aztán “leszállt”, hogy “lássa” az épülő várost és tornyot. jó fej. nem gáncsolja el, engedi, hogy gyökeret eresszen a gondolat, és mielőtt szarrá verné az egészet, megnézi, hogy miként valósul meg. hadd lám, mi van ebben? kinézem belőletek, hogy jó fejek vagytok, de azt is tudom, hogy tévedékenyek. akár önpusztítás is lehet a vége. 

mit lát? ezt: az özönvíz utáni ember nem akar szétszóródni, keres magának egy klassz völgyet, azzal a szándékkal, hogy ott biztonságos közösséggé szerveződik, fölvesz valamiféle közösségi identitást, amelyben biztonságra talál az egyén is. a kollektív trauma, az özönvíz az előzmény. ezért “bárkában” érzi magát biztonságban és erősnek. ez most egy égig érő torony. akkor érzem magam érvényesnek, akkor van jelentésem, ha alkotok valami “monumentálisat”. vagyis, maradandót. így érek “valamit”. és így van értelme ennek a “rohadt életnek”. 

a legtöbb ismert civilizációban senki sem kifogásolja ezt a törekvést. sőt, idealizálja. merthogy az alternatívája: vegetálok. nem csinálok semmit, élvezem a puszta létezés örömét. ilyen nincs, ugye? 

márpedig, van. legalábbis az idézett sztori szerint. ugyanis, miután isten “leszállt” és “látta”, hogy mi folyik, ezt mondja: ebből gondok lesznek.

nem tudjuk meg, hogy mit vizionált, de úgy döntött, hogy meg kell állítani. zseniális fordulat: összezavarja az emberek nyelvét. és csodák csodája, kiderül: egységes nyelvi kódrendszer az egység alapja. fontos a nyelv. a közös nyelv. 

érthető, hogy a világhatalmak miért erőltetik saját nyelvi kultúrájukat a meghódítottakra. 

voltak már mindenféle világnyelvek azóta. ma, a “chatgpt” a közös nyelv. és ilyen rafinált “nyelv” még sosem volt, ismerjük el. 

ezzel a mítosz véget ér. kezdődik egy új történet. 

mi baja lehet a gondviselőnek az eszperantóval? 

azóta is fennáll ebben a kérdésben a konfliktus. hiszen mi eszményítjük, hogy alkossunk valamit, ami létjogosultságunkat igazolja. ezzel szemben isten azt mondja: nem lesz jó nektek, ha ebbe az irányba keresitek létjogosultságotokat, és félelmetekben összehúzódtok egy völgybe, helyhez kötitek magatokat, nem mertek “világcsavargóvá” válni, hobózni, megélni a változatosságot, a másságot, és nem akartok szétszóródni, és pusztán csak gyönyörködni az élet immanens szépségében. azt gondoljátok, hogy könyvtárakban és emléktáblákon fogtok tovább élni? nem lesz ez jó nektek.