nem is tudom, hogy ez most miről szól. 

vázolom a szitut. 

e hét végén ünneplik a nyugati keresztények a húsvétot. Románia olyan ország, Marosvásárhely olyan város, és ez egy olyan vállalat, ahol nyugati és keleti keresztyének vegyesen élnek. márpedig a húsvét (ergo, a pünkösd is) eltérő időpontban van a naptárak eltérése miatt. marhaság, de nem tartozik rám. a premisszához az is hozzátartozik, persze, hogy Románia olyan ország, ahol a nagy többség görög-keleti orthodox vallású. a magyarok többnyire valamelyik nyugati történelmi felekezethez tartoznak. formálisan én is.

ma reggel kérdezem a HR-es hölgyet: ugye, hogy a péntek és a hétfő is szabad? mire ezt feleli: amennyiben vesz szabadnapokat. meglepődtem. de kérem a szabadnapokat. ő pedig készségesen mondta, hogy természetesen. de hozzátette, hogy jövő héten lesz a hivatalos húsvét. mosolyogtam, nem vitattam. nyilván, első dolgom volt megnézni a munkatörvénykönyvet, és az van, amit gyanítottam. vagyis, hogy 2020-ban módosították a vonatkozó cikkelyt, és a nyugati keresztényeknek akkor hivatalos a húsvét, amikor a saját falinaptáruk mutatja. hi-hi… és már dörzsöltem is a markomat.

végül, mégsem mentem vissza szóvá tenni. merthogy nem is tudom, hogy ez most miről szól. ugyanis, alig néhány hónapja vagyok ennél a cégnél. a szóban forgó módosítás már hat éve hatályos. ennyi idő elég lett volna, hogy valaki a sok száz alkalmazott közül észre vegye. valószínűleg senkit sem zavar. végül is kivehetem azt a két napot, hiszen nem istentiszteletre akarok menni, hanem a barátainkkal kirándulni. és bulizni, persze. majd jövő héten megkapom a hivatalos napokat. végül is, ez sem rossz. 

akkor ez miről szól, mégis? arról, hogy okozhatnék egy kis feszültséget, némi konfliktust, és főleg feltünést kelthetnék azzal, hogy én milyen „okostojás” vagyok. mert, ha senki más nem teszi szóvá, én pedig nem a vallásom gyakorlása miatt panaszkodom, hanem azért mert nem tudok lenyúlni két szabadnapot, akkor meg miről szól? nyilván, rólam. és ennek semmi értelme. nem annak, hogy „rólam”, hanem annak, hogy én nem attól vagyok én, hogy feszkózok a HR osztályon. hanem az vagyok én, aki képes végiggondolni, és a pofáját szép szerényen befogni. ennyi.